Futásnak eredtek a debreceni szörfösök Dátum: 2010-06-10
''Futás'' címmel jelent meg a debreceni Solar Surf (Napszörf) együttes legutóbbi kislemeze. A csapat gőzerővel dolgozik visszatérő albumán, amely várhatóan még az idén megjelenik. Készül az új videoklip is, ami hamarosan látható lesz. A zenekarral kapcsolatos újdonságokról a Solar Surf gitárosát, Csató Jánost kérdeztük.
Igencsak mozgalmasan alakultak az elmúlt évek a debreceni Solar Surf életében. A zenekarnak 2007-ben jelent meg bemutatkozó EP-je, a #1, a csapat azóta fesztiválról fesztiválra jár. Felléptek már többek között az EFOTT-on és a Hegyalja Fesztiválon is. Az együttes ugyancsak 2007-ben készítette el első videoklipjét, a "Szemedben"-t, amelyet már bemutattak a Viva TV-n, de játszotta az Alföld tv, a MusicMax, és más kábeltévék is szerte az országban. Az animációkkal és non-figuratív elemekkel tarkított mozgalmas klipet amúgy egy szobában vették fel zöld háttér előtt, és utólag készítették el hozzá az animációt. Íme a végeredmény:
A videoklipet azonban rendszeresen sehol sem játszották, mivel a Solar Surf független zenekar, ami azt jelenti, hogy nem áll mögöttük menedzsment, aki a megjelenéseket megszervezi és finanszírozza. Így az együttesnek saját erőből kell ezeket megoldania. A csapat jelenleg az új videoklip utómunkáit készíti a "Nem a nagy szavak" című számhoz. Csató János gitáros reméli, hogy a videó hamarosan látható lesz a különböző tévécsatornákon.
A Solar Surfjelenleg gőzerővel készíti a második lemezét, amelynek zenei stílusa némiképp eltér majd az előzőtől.
"Tulajdonképpen ez nem is irányváltás, inkább a zenénk evoluciója. Fejlődött a hangszerelés, a hangzás, az énektémák, vokálok, szinti témák, gitárok, tulajdonképpen minden. No ebben volt némi tudatosság, a koncerteken az emberek reakcióból kiindulva bennünk is megfogalmazódott, hogy legyen egy pár pörgősebb, ütősebb dal, ami minket is felpörget a színpadon. De az alapkoncepció nem változott, szerzeményeink, előadásaink, saját ízlésünket, személyiségünket tükrözik. Egyszerűen úgy éreztük, zeneileg, hangulatilag több szín árnyaltabb megjelenítése élvezhetőbbé teszi a produkciót mindnyájunk számára. Azt is megfigyeltük, hogy mik azok a hangnemek, amik jobban fekszenek az énekesnőnk, Szakál Dia hangjának, és inkább ezekben a tartományokban írtuk az új dalokat" - mondta Csató János. Az új album megjelenését 2010 december 10-ére tervezik, ennek az előfutára a "Futás" maxi, amit tavasszal jelentettek meg szerzői kiadásban.
Nem titok, hogy a gitáros és a csapat énekesnője, Dia egy párt alkot, és nemrégiben megszületett kisfiuk, Máté, akit csak "Solar-bébi" néven említenek az együttes berkein belül.
"Lehet hogy most a XXI. század elején ő az első Solar bébi, a mi életünkben mindenképpen. Bár az emberiség történetében bizonyára voltak Nap-kultikus civilizációk, így tutira születtek már Solar babák máshol és máskor is. Nekünk még két lányunk is van, Anna 10, Lilla 15 éves, de a zenekar többi tagja még nem produkált e téren. Máté születése, és hogy velünk van a mindennapokban, nagy örömforrása az életünknek, így nyílván inspirálóan hat a zenekari feledatok ellátásában is. Koncentráltabbak vagyunk, még a sokszor szélmalomharcnak tűnő világunkban is. Dalt még nem írtunk neki, de rendszeresen játszunk, énekelünk neki." - tette hozzá Csató János.
A gyakorlásra pedig szükség is lesz, az együttesnek ugyanis több fellépése lesz a következő hetekben-hónapokban. A visszatérő koncertjüket Debrecenben június 12-én szombat este 8-tól tartják a Sikk Music Café-ban, ahol pontos kezdés lesz, az első 30 érkező között ajándékokat sorsolnak ki. (CD-k, pólók) Majd a Campus Fesztivál 0. napján július 21-én, szerdán 18:30-tól játszanak a fokk.hu Debrecen színpadon. A többi koncert még szervezés alatt van. Az biztos, hogy egyenlőre nem utaznak messzire Debrecentől, ősztől pedig a környező nagyobb városokban terveznek fellépéseket, és ahogy növekszik Máté, úgy mennek majd távolabb is. A Solar Surf tagjai remélik, hogy jövő nyárra ismét meglesz az országos lefedettség koncertek terén is. Az együttessel kapcsolatos legfrissebb információk megtalálhatók a http://solarsurf.hu oldalon.
DJ Bread
A hét "bölcsessége"
''Dzsesszika imádja, hogy kefélem – a lakkcipőmet- te mire gondolsz, nem értem'' Komár Laci - Mambó Nambör fájv
Az oldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll! Annak felhasználása csak az író(k) engedélyével lehetséges! A www.djbread.hu nem tárol videoklippeket saját szerveren, csak keresőfunkcióban üzemel, amellyel más szerveren lévő videoklippeket jelenít meg. Ha valamelyik videoklipp tetszik, támogasd az előadót és vásárold meg a lemezét a boltokban!